Van egy olyan tulajdonságom, melyen alakítanom kell. Az már jó, hogy
felismertem ezt a tényt. Amikor 100 %-os erővel utolér egy érzés, akár
gyűlölet, akár szeretet, rázúdítom arra az emberre, akinek ez az
irányába hat.

Ez persze nem jó, mert általában, ha az ember
indulatból vagy még rosszabb, bosszúból cselekszik, akkor erősen
fennáll a veszélye annak, hogy olyan döntést közvetít, mely nem az
igazi személyiségéből fakad és nem az igazi érzéseit tükrözi.

A felfokozott érzelem tény, van, minden emberben benne van, olyan, mint
a levegő. Azt gondolom, hogy minden ember volt már olyan helyzetben,
amikor randizott, és megnézett valakivel egy romantikus filmet, vagy
meghallgatott egy szép számot, vagy netán egy szépet szerelmeskedett,
könnyelműen a fülébe súgta volna a másik félnek, hogy “szeretlek”. Van
olyan helyzet azonban, amikor valaminek a hatására – akár az imént
felsoroltakéra – a szerelem érzése fog el, és, ha éppen az ördög van
veled, legszívesebben neki is közvetítenéd. Nem szabad, nem szabad
elsőre kiadnod magad, mert sebezhetővé válsz és utána kényelmetlenül
érzed magad, ha a “következmény” esetlegesen olyan, melyet a valódi
éned nem akar. Aztán, ha a partneredet kitessékeled az életedből,
joggal háborodik fel, neked szegezve a következőt: “Hát hiszen azt
mondtad, hogy szeretsz!”

Ez a helyzet a fordított, negatív
érzések tükrözésével még fájdalmasabb tud lenni. Bizony a bosszú, a
gyűlölet kegyetlen tanácsadó. Megmérgezi az elméd, ez az érzelmi
állapot butít, ha nem vigyázol. Az értelem irányítja az érzelmedet, de
visszahat a fejedben lévőkre és a cselekedeteidben, a szavaidban
születik meg. Ha nem figyelsz oda és megvan benned a hajlam, olyan
dolgokat művelsz, melyet ép elmével elítélnél, vagy röhejesnek, netán
kicsinyesnek tartanál. Lehetsz te az atya úristen is, lehet neked hat
diplomád, ha a dühöd elragad mire vagy jó?

Szóval bennem meg
van a hajlam, szerencsémre azonban van egy lehetőségem, melyet szeretek
is és, ha elragad az érzelmi indulat és lehetőségem is van rá nyeregbe
pattanok. A ló, a lóval való foglalkozás hatalmas türelmet és nyugalmat
igényel. A legvadabb ló is megszelídül a kezeid között, ha érzi a
határozottságot és a türelmet. Rengeteget tanultam a lovaktól. Ha
türelmes vagy és határozott, akkor a lovagolás fantasztikus érzés.

A ló érzi, hogy jó kezekben van és kitárja előtted a hátán ülve a
világot. A világot, a természetet, a csendet, a virágokat, a madarakat,
a halakat, a vadállatokat. Csodálatos. Olyan helyekre visz el, ahol a
madár sem jár. Kivezet a faluból, a nádason át, vágtat, csak vágtat fel
az erdőn keresztül a dombtetőre. A mezőre érve, a gyönyörű napsütésben
úgy érzed magad, mint egy meseországban. Az őzek, a fácánok veletek
futnak, ölel a természet. Elhagyod a “modern” világot, úgy érzed magad,
mint egy tündér, kitárod szárnyaid és repülsz. Szabad vagy!

Azt gondolom, hogy a legnagyobb bizonyíték egy nőnek, ha egy másik nő
átveszi a szokásait. Amennyiben így van, akkor a mintanő egy igazi
egyéniség.  

A minap azon kaptam magam, hogy feltűnt valami. A kolléganőm, akit
eddig olyan ruhában még nem láttam, csinos cipőben, ingben,
szövetnadrágban jött dolgozni. Előtte való nap tárgyalási napom volt és
ilyenkor a kötelező viselet valamilyen blúz, elegáns szoknya, vagy
nadrág. A szoknya azért nem a kedvencem, mert valójában nem mutatja meg
a viselője szabását, a lábai formáján kívül elrejti az idomokat.

Nem preferálom az ilyen ruházatot, mert egész nap kényelmetlen. Néha
azonban, főleg, ha jó formában van az ember, egészen izgalmas is tud
lenni az, ha az autóból a szépen mutató, a széken való üléstől még nem
gyűrött ruhát kémlelik. Ruhát. Persze. Ez a téma is megérne egy misét.

Szóval a kolléganőm ilyen ruhába jött az “engem követő” napon. Egy
asszisztensnek aztán tényleg tök mindegy, hogy miben áll sorban a
postán vagy éppen milyen anyagú blúzban emeli fel a telefont.

Én aznap előadásra mentem (amolyan kamara által előírt kötelező progi)
és ilyenkor farmert viselek általában, valamilyen un. “sportosan
elegáns” felső viselettel és ezt azon a napon egy fából készült
divatnyaklánccal ékesítettem. Na ezt a napot is követte egy másik
munkanap. Kollegina hasonló anyagból és mintázattal rendelkező cuccban,
nyaklánccal a nyakában jelent meg a munkába álláskor.

A viccet
az jelentette már, amikor előadtam neki, hogy én csak gumikesztyűben
mosogatok, mert félek, hogy kiszárad a bőröm, és ezt követően
valamelyik reggel gumikesztyűvel jött.

Korábban felhúztam
magam emiatt, mert az egyetemen is volt egy lány, aki szinte már
idegesítően utánozott, nulla egyénisége volt. Ha nekem volt 1000 db
táskám és vettem egy 1001.-et, akkor másnap ő is, ha hupilila cipőt
vettem, hamarosan ő is olyanban köszönt, ha új telefont vettem, ő is
lecserélte és persze ugyanolyanra, mint az enyém….

Ma
azonban örülök, ha ilyen jelenséget tapasztalok, mert a férfi mást lát
a nőben, a férfi képes a legrondább nőnek is bókolni, ha elakar érni
valamit. (Oké, oké kinek mi a ronda.)

A szavakkal ellentétben azonban sokkal nagyobb nyomatékkal bír, ha egy NŐ a fent megjelölt módon cselekszik.

24 éves koromig nem éltem semmit.

Padlót fogtam, amikor az általam végett vetett “élettársi” kapcsolat
megszűnt, mely fizikailag az volt, jogilag azonban a végén a két
feltétel közül – érzelmi és gazdasági közösség – az első már erősen
hibádzott.

Szóval nem éltem semmit. Az elmúlt egy évben volt
lehetőségem megtapasztalni a pusztán szexualitáson alapuló kapcsolat
milyenségét, ahol nincs beszámolás, nincs kötelezettség, nincs hűség.

Közben folyamatosan vártam a tartalmas kapcsolatra, a társra. Megkaptam.

És?

Most vívódom:

1. Kaland: élni szeretnék a vágynak, a kötöttségek nélküli izgalomnak,
hiszen ha valakivel hetente, vagy havonta találkozol nem kell a rossz
tulajdonságaival élned, mert nem ismered meg annyira, hogy az
ismeretlen varázsa megszűnjön.

2. Biztonság: megnyugodni valaki mellett.

Valóban, “és” kapcsolatra nem lennék képes, a “vagy” lehetőség a
járható csak. Vagy kaland, vagy biztonság. A kettő lelkiismeret
furdalás nélkül nem menne.

Mert mi is a lelkiismeret? A lélek ismerete: az érzelem szüli, de az értelem kéri számon….

Történet egy üzletszerűen, közvetett tettességgel elkövetett személyi szabadság megsértésének kísérletéről:

Szóval, amikor megláttam az illetőt az iwiwen azt hittem, hogy ismerem,
ismerős volt – később kiderült, hogy nem ő volt akire gondoltam… -,
nah de amikor elkezdtem vele kommunikálni megérintett a BUTA EGOLOGIKA.
Egyszer sem találkoztam vele még előtte, de gondoltam a képei, az
adatlapja után, hogy megér egy misét. Először cseteltünk sokat, vicces,
fura fiúnak tűnt és érdekes volt, hogy ismeretlen és a képek alapján
kialakult a kölcsönös szimpátia.

A pénteki napra aztán
talira hívott, egy tényleg jóképű úriember, és elmentünk egy étterembe.
Már az autóban beszélgettünk, szó szót követett, egy percig nem volt
kínos csend, jót beszélgettem vele tulajdonképpen – bár az elejétől
kezdve az alábbi szavak kavarogtam az agyamban: sznob vagy, beképzelt
vagy, ki vagy te stb.
Végig úgy éreztem, hogy én a dr címemmel
elbújhatok az orvos DR címe mellett….na nem érdekelt, felkaptam én is
az álarcot és az álarccal a fejemen előadtam neki én is a jogalkalmazás
fantasztikus útvesztőiről vallott nézeteim, ahol én persze tökéletesen
helytállok  .

Az EGOLOGIKA mellett az első benyomás alapján semmi nem passzolt, nem
éreztem a kémiát, teljesen közömbösen távoztam a helyszínről, ahol
veszélybe került a személyi szabadságom. És ő sem érezte a kémiát, írta
is utána, hogy hát bizony ez nem is volt ám “szerelem első látásra”,
nem ám….., de hát az üzlet az jó lett volna, jéh gondoltam szegény,
nem tudja, hogy a “szerelmem első látásra” ego szülte érzelem, ego
által adott hamis kép, milyen penge élen táncol egy emberben és, hogy
az csupán egy elhamarkodott kijelentést szül, mint egy hétfejű
sárkánnyal megnézett romantikus film, aztán amikor észreveszed, hogy
gáz, ahogyan a kiválasztott viselkedik különböző életadta szitukban és
megmondod neki, hogy szakítás van, értetlenül áll eléd, hogy dehát te
szerelmes vagy, akkor most mi a helyzet? Mikor hazudsz magadnak most
vagy akkor? Hát akkor…

Nem tudni, hogy a megélt “szerelem
első látásra” élmény, az vajon az adott pillanatban szexuális vágy,
boldogság, nyugalom, vagy igazi szerelem. Nem tudod eldönteni ott és
akkor, mert ugyanazt érzed, mind a két esetben, ugyanis mind két
esetben ugyanúgy izzik a lelked, bizsereg a tested, erősen szorítod a
kezét, várod, vágysz rá, összerándul a gyomrod, csak rá gondolsz, éget
egyre éget… Csak akkor tudod meg, ha belemész és az időgép fogja majd
kidobni a választ, hogy egy hétig, több hétig, egy hónapig, vagy több
évig marad meg ugyanaz a tested által megmutatkozott érzés, vagy egy
életen át megmarad. Ha valaki az igaz szerelmet kergeti elveszik az
élet útvesztőjében…, egyrészt azért, mert mindig ezt várja az adott
kapcsolattól, és, ha a válasz a pillanatnyiság, csalódik magában,
padló, másrészt, mert az igaz szerelem ritka, mint a fehér holló…

Ő is egy bábu volt az olyan üres emberek között, akik olyan üres helyen
lézengenek, ahol csak üres álmodozás illúzióját kergetheti az ember,
ezt éreztem a minap a szórakozóhelyen ahol voltam. Bábuk között voltam
én és nem volt ott a másik felem……

A mai nap ködbe burkolózva, szomorúan köszöntött. Elindultam, hisz mindegy milyen az út, ha menni kell.

2 km után felismertem, – amit már biztosan korábban is néztem az életem során, csak nem láttam – hogy a természet körém rajzolta az utam, amit magamban járok.

Köd volt és még sötét, megint az elhagyott világban éreztem magam. Az orromig sem láttam, magamra zártam az autót, mint valami ketrecet, féltem, nem akartam, hogy bekússzon a nyirkos levegő a réseken, mint az álnok értelem küldte gondolatok. Haladnom kellett, lépésben haladtam, vezetőm a bal oldalon elterülő, élettelen, szaggatott fehér vonal volt, melyet két méter hosszan láttam csak, de beálltam a sorba. Nyomtam volna a gázt, de annyira beszűkült a világ körülöttem, hogy hiába nyomtam nem haladtam…..fék…..nem látok, rossz, borzasztó…..gázt akarok, de nehéz a lábam…..fék. Haladt előttem a kocsi sor, próbáltam előzni, volt, hogy egyszerre három autót hagytam el, volt, hogy csak egyet, volt olyan, amit többször megpróbáltam, de nem ment, és végül szerencsémre ő kanyarodott el. Előzni akartam, hajtani, hogy tisztán lássak, nem tudtam mi van az út végén, egyedül voltam, de nem voltam magányos, a rádióból bús dal szivárgott, nem tudom, mi szólt, lefoglaltak a gondolatok. Haladtam, haladtam, mellettem a szövetségesem, a kimondhatatlantól való félelem.

Aztán átvergődtem a Bakonyon, és a természet tisztulni kezdett, világosodott, megint az új világ kapuján álltam. Lassan el kezdett feloszlani a köd, bár foltokban még megkísértett, de átláttam már, és fátyolszerű volt, nem az a fojtogató.

Az első szín a bíbor volt, amit ma reggel láttam, csodálatos volt az égalja, mint egy vérző seb, úgy terült el felettem a hatalmas égbolt, vérző seb……igen, ami tisztulni vágyik, csak egyetlen élet szállt felé, az éjszaka őre, a vadászatból fáradtan megtörve repülő hatalmas sasmadár.

Felébredtem én is.

…beléptem az ajtón tudom, hogy nekem jár, hogy igazi NŐ legyek…

Amikor beléptem a csoda kapuján az voltam, aki most egy fényképről néz vissza rám. Miután kiléptem azzal beléptem egy olyan világba, ahol nem az értelem szülte érzelem, hanem az IGAZI érzelem az Úr. A hátrahagyott világban az értelem volt az ÚR. Az ego az ebben élő embereknek ad érzelmet bizony! de csakis azért, hogy ne hagyják el a birodalmát. Az egot az általa szülte érzelem élteti, az efajta egonak szárnya van, de ereje nincsen.

Én még az ajtóban állok a két világ határán. Pokoli türelem uralkodik el rajtam közben, hogy legyőzzem az egot, az ego szülte érzelmet, persze próbálkozik a nagy Úr, megérint olyan érzelmekkel, melyek visszarántani akarnak,de nem engedem, túl biztosan állok már az ajtóban. Tombol bennem az ellentétek sora.

Az ego uralta világban az ember sok mindent azért tesz, mert az szokás

van párja, mert az szokás

megköszönti a szeretteit, mert az szokás,

szeretkezik, mert az szokás,

eszik, mert az szokás,

dolgozik, mert az szokás,

gyermeket nemz, mert az szokás,

Van párja az ego uralta világban az embereknek, mert az szokás. Mindegy hányszor, és hol rúg bele a másik és viszont, van, mert szokás. Jobb esetben olyan van neki, akit, mint egy csupasz fát telis-tele aggaszt díszekkel. Olyan ez, mint a más valakitől, vagy más valamitől függő boldogság egy darabja, ha egy dísz leesik, elhagyja a fát, a fa felállítója összeomlik, mert az ego adta érzelem egy darabja elhagyja. Ellene fordul a nagy ego Úr, kinek mikor, kinél meddig tud elmenni ez az úr, valakinél kevesebb, valakinél több dísz kell ahhoz, hogy összeomoljon a rendszer.

Nehéz a díszektől megszabadulni, de, ha a felismerés megtörtént onnan nincs vissza út.

Tükör: Valakinek a kezében a minap egy tükör volt, és egy előre nem látott, nem várt, nem érzett pillanatban felém tartotta.
Kegyetlenül az arcomba nyomta.
Iszonyú érzés volt, és mégis érdekes, értékes és legfőképp érdemes érzés.
Álomból, valóság.
Akkor
ott a tükör mutatott, lám megtört, áttört a fiatal agyamban tárolt
RÖGESZME, az embernek adta, ember által küldött elmélet, puff, ott és
akkor darabokra tört…az ÉRTELEM.
Az ember két oldala találkozott
bennem, rész helyett egész, a két rész, mely által egész az ember, az
igazi ember, aki ezt felismeri és megérzi, hogy találkozott benne két
rész. Még nem, bizony, még nem vált teljessé, van mit még tanulnia a
két résznek, de a felismerés megtörtént.
Szóval a két rész: értelem, érzelem.
A két rész lelkiismeret nélkül találkozott az nap este.
Amit
azon az estén tettem, korábbi rögeszme alapján lelkiismereti kérdést
váltott volna ki belőlem, ha megteszem…..hát ez előtt a nap előtt
bizony nem is tettem, meg,de nem ám.
Azon az estén miután elhagytam
a csodát, melyben pillanatnyilag helyet foglaltam, nem furdalt a
lelkem, boldogság marta a szívem, lüktetett, SŐT zakatolt, nem a lelkem
becsapott oldala furdalta az oldalam. Öröm járta át a testem.
A tükör tartója csodálatos dolgot adott nekem az által, hogy felismertem magam a tükörben.
Úgy
éreztem a vele való szeretkezés közben, hogy a lelkem átcsúszik, az ő
testébe, az övé pedig az enyémbe nyargalt, és ez folyamatos volt,
ahogyan egy erősebb impulzust kapott a testem a lélek egy sóhaj
formájában átvándorolt a másik fél testébe és ahogyan én adtam neki az
impulzust, az ő lelke úgy rántotta vissza az enyémet a magáéval együtt.
Ordított a bennem elfojtott értelem.
Megmutatta magát a lélek. Ami
tanú egy testben, mely örökké lesben, várja minden emberben várja, hogy
mikor csaphat le a rögeszmére, kiirtani akarja azt. Győzni. Aratni.

Mi
is a lelkiismeret? A csoda karjában aludtam el akkor este, egy magam
voltam, eszembe ötlött ez a lelkiismereti kérdés. A lelkiismeret
átmenet a tudat és az érzelem között, az érzelem szüli és az értelem
kéri számon. Hisz mi a lekiismeret? A lélek ismerete. Lélek=érzelem,
ismeret=tudat. Boldogság hatja át immár a lelkem ismeretéhez vezető
utat.
Mostantól megmerem élni a jelent, mert többé nem félek a jövőtől. Várom azt, beengedem.
<3