Tükör

Tükör: Valakinek a kezében a minap egy tükör volt, és egy előre nem látott, nem várt, nem érzett pillanatban felém tartotta.

Kegyetlenül az arcomba nyomta.

Iszonyú érzés volt, és mégis érdekes, értékes és legfőképp érdemes érzés.

Álomból, valóság.

Akkor

ott a tükör mutatott, lám megtört, áttört a fiatal agyamban tárolt

RÖGESZME, az embernek adta, ember által küldött elmélet, puff, ott és

akkor darabokra tört…az ÉRTELEM.

Az ember két oldala találkozott

bennem, rész helyett egész, a két rész, mely által egész az ember, az

igazi ember, aki ezt felismeri és megérzi, hogy találkozott benne két

rész. Még nem, bizony, még nem vált teljessé, van mit még tanulnia a

két résznek, de a felismerés megtörtént.

Szóval a két rész: értelem, érzelem.

A két rész lelkiismeret nélkül találkozott az nap este.

Amit

azon az estén tettem, korábbi rögeszme alapján lelkiismereti kérdést

váltott volna ki belőlem, ha megteszem…..hát ez előtt a nap előtt

bizony nem is tettem, meg,de nem ám.

Azon az estén miután elhagytam

a csodát, melyben pillanatnyilag helyet foglaltam, nem furdalt a

lelkem, boldogság marta a szívem, lüktetett, SŐT zakatolt, nem a lelkem

becsapott oldala furdalta az oldalam. Öröm járta át a testem.

A tükör tartója csodálatos dolgot adott nekem az által, hogy felismertem magam a tükörben.

Úgy

éreztem a vele való szeretkezés közben, hogy a lelkem átcsúszik, az ő

testébe, az övé pedig az enyémbe nyargalt, és ez folyamatos volt,

ahogyan egy erősebb impulzust kapott a testem a lélek egy sóhaj

formájában átvándorolt a másik fél testébe és ahogyan én adtam neki az

impulzust, az ő lelke úgy rántotta vissza az enyémet a magáéval együtt.

Ordított a bennem elfojtott értelem.

Megmutatta magát a lélek. Ami

tanú egy testben, mely örökké lesben, várja minden emberben várja, hogy

mikor csaphat le a rögeszmére, kiirtani akarja azt. Győzni. Aratni.

Mi

is a lelkiismeret? A csoda karjában aludtam el akkor este, egy magam

voltam, eszembe ötlött ez a lelkiismereti kérdés. A lelkiismeret

átmenet a tudat és az érzelem között, az érzelem szüli és az értelem

kéri számon. Hisz mi a lekiismeret? A lélek ismerete. Lélek=érzelem,

ismeret=tudat. Boldogság hatja át immár a lelkem ismeretéhez vezető

utat.

Mostantól megmerem élni a jelent, mert többé nem félek a jövőtől. Várom azt, beengedem.

<3

Tovább a blogra »